Fontos információk:

 

Júniusi Hírek

2018.06.12.

Körösújfalu Község Önkormányzat Képviselő -Testülete meghallgatta és elfogadta a Szeghalmi Katasztrófavédelmi Kirendeltség 2017. évi beszámolóját, melyet Túri János tűzoltó alezredes parancsnok ismertetett.


Körösújfalu Község Önkormányzat Képviselő - Testülete a Szeghalmi Rendőrkapitányság Körösújfalu Község 2017. évi közbiztonsági helyzetéről szóló beszámolóját meghallgatta és elfogadta melyet Tarsoly János Vésztői rendőrőrs parancsnok ismertetett. A tárgy évben a kiemelten kezelt bűncselekmények száma az alábbiak szerint alakult. 2 súlyos testi sértés, 1 garázdaság, és 2 lopás bűncselekményt követtek el.

 

Elkezdőtek a munkálatok a Körösújfalu Terület Fejlesztési Operatív Program keretein belül megvalósuló csapadékvíz elvezetőhálózat rekonstrukciója és záportározó megépítése projekthez kapcsolódóan. A záportározó már kialakításra került a csapadékvíz elvezető hálózat rekonstrukciója és a projekt teljes lezárása és átadása előre láthatólag szeptember végéig fog tartani.

 

A Körösújfalu Meseerdő Óvoda 2018. június. 9-én szombaton tartotta az évzáró és ballagási ünnepségét. A gyerekek színvonalas műsort adtak elő a meghívott vendégek és a szülök számára. Majd ezt követően megtartották a ballagási ünnepséget.

 

« Visszalépés

Ma 2018.09.24.
Gellért, Mercédesz napja van.

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

Pályázatok:

   

 

© 2011 Körösújfalu Önkormányzata