Fontos információk:

 

Júliusi Híreink

2017.08.09.

Településünkön lezajlott a falunapi rendezvény 2017. augusztus 5-én. A rendezvény programja a megszokottakhoz hűen a polgármester megnyitójával vette kezdetét, ezt követően főző verseny, nyugdíjas egyesületek találkozója, foci, ebéd, tombolasorsolás, eredményhirdetések követték egymást. A rendezvény programjai elsősorban mazsorettes lányok bemutatója és Bodrogközi Rita zenés műsorával folytatódott. Az Mc Hawer és a Tekknő együttes 20:30-kor lépett fel, majd ezt követte 21:30-kor a tűzijáték. A rendezvény további fellépői 22:00-órai kezdettel Dj Szatmári és Jucus, és a fiatalok örömére Dj Szatmári Discó kezdődött 22:30-tól egészen 24:00-ig.


A Körösújfalu Község Önkormányzata a Munkaügyi Központ által támogatott programban, nyolc diák dolgozhatott a nyári diák munka keretein belül egy hónapon keresztül. A diákok leginkább az intézményi munkában illetve, a falunapi előkészületekben, illetve a rendezvény utáni rend helyreállításában tevékenykedtek.


A Körösújfalu Község Önkormányzata pályázatot nyújtott be az Időkép által kiírt „időjárás előrejelző mobil állomás,, megvalósítására. A nyertes pályázat kapcsán a mobil állomás helye a Polgármesteri Hivatal mögött lévő parkos terület lesz.


Területfejlesztési Operatív Program keretein belül két nyertes pályázat előkészületei megkezdődtek, a Csapadékvíz elvezető csatornahálózat valamint záportározó megépítése, illetve régi nagy bolt épületének fejlesztése, hűtő, tároló és csomagoló helység kiépítésére vonatkozó tervezési ajánlatok befejeződtek. A projekt táblák elkészítését követően a megvalósítási helyszínekre kihelyezésre kerültek, melyek fényképes dokumentációja megtkinthető a település honlapján a pályázatok almenű pontjaiban.

 

 

 

« Visszalépés

Ma 2017.09.23.
Tekla napja van.

Keresés a honlapon:

Közadatkereső:

Pályázatok:

   

 

© 2011 Körösújfalu Önkormányzata